Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Homoródalmás

2010 Január 10. Homoródalmás.

Vasárnap újra elindultunk hetesben, mint a gonoszak, ezúttal felfedezni Almást. Ildikó, Szilárd, Alpár, Lehel, Hajni, Gábor és jómagam több mint száz  lóerő közé csaptunk és célegyenesbe vettük Homoródalmást. Útközben Ildikó egy kis helytörténeti előadást tartott a faluról, na meg azt is megtudtuk, hogy televíziós szereplő is lett ebben a témában. Megérkezvén konstatáltuk, hogy fotózáshoz jó idő lesz, de nem túl kedvezőek a szélviszonyok. Mivel olyan szép számban összegyűltünk, ezért Alpár meghívta udvarhelyi fotóstársait is, akik készséggel tettek eleget a meghívásnak. Az első tanácskozásunkat megejtve a régi házak megcsodálása után a legrégebbi ház irányába vettük az utat, de mivel még túl korán volt, ezért úgy döntöttünk nem zavarjuk meg a háziakat. Majd később. A temető irányába vettük az utat, de mivel nem tudtuk kinyítani a kapuját, ezért erről lemondtunk. Pillanatnyilag. Ha már a temető nem jött össze, gondoltuk hegyoldalra mászunk. Igen ám de ehhez előbb be kellett venni egy komoly akadályt. Át kellett kelni a patakon. Először nagyon gondolkoztunk, hogy is lesz ez megvalósítható, de Alpárnak köszönhetően patanyomokat találtunk a patak mindkét oldalán, ezért úgy döntöttünk, megreszkírozzuk a nagy átkelést. Ha a marháknak jó, nekünk is jó kell legyen. Kapva kapva az alkalmon, Alpár segítségével megvalósítottam életem első panorámáját. Lemászva a hegyről tovább forgolódtunk a régi házak körül, majd egy hídon kötöttünk ki, ahol  a srácok kipróbálhatták a makrófotózást is. Mire visszaértünk a központba, épp a hívők az istentiszteletre készülődtek, így a templomot nem csak kívülről, hanem belülről is megcsodálhattuk. Mivel eléggé szétfagytunk, ezért a legközelebbi kocsmába menekültünk megmelegedni. Itt Ildikó újabb sikersztorija következett, a Zeiss reklámja mellé a Julius Meinl reklámját is elkészítette. Arról viszont már nem szól a fáma, hogy mennyit fizettek ezért neki.  Nemsokára csatlakoztak hozzánk az udvarhelyi társaink is. Olyan jól éreztük magunkat a meleg kocsmában, hogy nagy nehezen tudtuk összevakarni magunkat, hogy kimenjünk újra a hidegbe fotózni. A csoportkép után újból felkerestük a legrégebbi házat, ahol ezúttal szerencsével jártunk. Nemcsak nyitott kapukat, hanem nyitott házigazdákat is találtunk akik készséggel megengedték nekünk, hogy a 17. Század végi házat kívülről és belülről is megcsodáljuk.  Olyannyira megbarátkoztak, hogy még egy 19. Század végi elbocsátó levelet is elővettek nekünk, sőt még meg is örökíthettük azt.  Ezután  a nagy csapat a szélrózsa minden irányába eleredt. Én és Alpár kaptunk az alkalmon, és egy újabb panoráma megörökítése érdekében egy másik hegyre másztunk. Szilárd, Hajni és Lehel nemsokára csatlakozni kívánt, de mivel mi nem tudtuk, hogy melyik a jobb meg a bal, ezért nagyügyesen elküldtük őket szivarért. A panorámáért biza sok sarat  meg kellett tapodni, ill. szélfúvást ki kellett bírni. De a panoráma az megszületett. Ahogy lemásztunk épp egy nénit pillantott meg Alpár, ahogy készül kiszaggatni ill. bevetni a kenyeret. Ezt a jelenetet is sikerült megörökíteni a nyitott szívű házigazdák jóvoltából. Hiába küldtük el Szilárdékat szivarért, ők nem hagyták magukat, és csak megcsinálták a saját panorámájukat. Hogy  Ildikó és Gábor mit csináltak a temetőben, az mindörökké az ő titkuk marad.  Mi voltunk az elsők, akik befejeztük a fotózást, és visszamentünk a jól bevált melegedőnkhöz. Utóbb kiderült, hogy a többiek a parkolóban az árnyékban „hűsűltek” és  többek közt cipőtalpakat csemegéztek. Bezzeg nekünk nem adtak belőle. A kocsmában aztán fény derült, hogyan kell a temető kapuját kinyitni, így egy utolsó körre még visszatértünk oda. Ezután következett a várva várt pillanat, a nap fénypontja, vagyis a közös fotó Gábor autójában, amely már a jó bevált módszer  szerint készül. Innen utjaink ketté váltak, Szilárdék hazafelé indultak, mi még maradtunk és megtartottuk a szokásos egy óra ráadás esti csevegésünket. Meg is állapítottuk, hogy Gábor autója nagy titkokat rejt, mert ahogy beülünk, azonnal mindenki jókedvre derül, és ezt az állapotot valahogy nem tudjuk abbahagyni. Hogy erre a nagy titokra fény derüljön, még nagyon sokszor be kell ülnünk abba az autóba, természetesen a tulajdonos engedélyével. Ez már a harmadik kiruccanásom Homoród vidékére, hat falut is bebarangoltam már, de még mindig nem sikerült megtalálnom a homoródmenti rokonaimat. De Gábor és Ildikó nagyon közel áll ahhoz, hogy megállapítsák rokonsági szintjeiket. Ez lesz majd a következő kiruccanás fő feladata.

(Virágh Zsuzsa beszámolója)