Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Abásfalván és Keményfalván jártak

Válogatás Ildikó, Zsuzsa, Gábor és Lehel fotóiból. Készűltek November 22.-én.

További képek tekinthetők meg az alábbi oldalakon:

http://www.flickr.com/photos/ildikom/

http://www.flickr.com/photos/lorincz_lehel

http://www.flickr.com/photos/45011654@NO8

Vasárnap reggel Csíkból elindulván, csak abban reménykedtünk, hogy a hegyeken túl nincs nagy köd. Reményeinket felülmúlva, már a nagy kanyar után eltűnt a köd. Megérkezvén Homoródszentmártonba, Ildikó elmesélte a templom történetét, meg a hozzá kapcsolodó fontosabb dolgokat. Miután Gábor megérkezett, teljes gőzerővel vágtunk bele az abásfalvi fotózásba. Az autóban arra ébredtünk, hogy már megint egy négyes fogat lesz, mert ugyebár Brassóban is, Vargyason is  négyen voltunk/voltak. Ezért ennek majd utána kell nézzünk. Legelőször egy csűrt fotóztunk le a reggeli fényekben, ahol forgatás is történt nem olyan rég. Részleteket Ildikótól kaphatnak az érdeklődők. Amig mi szerencsétlenkedtünk a természet ill makrófotózással, addig Lehel szemfüles volt, kiugrasztott egy nyulat a bokorból, és meg is örökítette.  A srácok elujságolták, hogy a tanfolyamon kiderült, hogy ők ketten valahányadiziglen unoktestvérek, nekünk meg csajoknak nem jutott más hátra minthogy megállapítsuk, hogy ez a két srác (Gábor szavaival élve) úgy hasonlít egymásra mint két tojás a gázórához. Ennek örömére ők minket próbáltak megörökíteni a reggeli ragyogó fényekben, és én úgy döntöttem, hogy ez szájfény nélkül nem lesz tökéletes, ezért a következőkben ez elengedhetetlen kellék lesz a szociófotózásnál. Ugyanitt vettük észre, hogy már megint négyből három pirosba van ezért kineveztük a pirosat egyenruhánk színének, ezért nem marad más hátra, hogy minden fotóstársunk beszerezze ezeket a ruhadarabokat.

Legnagyobb szerencsénkre a templomozás előtt félórával, a harangozáskor értünk a templomhoz, így megcsodálhattuk a harangozást magát, na meg a templomról is sok képet készíthettünk. A legtöbb időt aonban a libák megörökítésével töltöttük, és hogy még tökéletesebbek legyenek a képeink, Gábor még libapásztornak is felcsapott, kisebb – nagyobb sikerrel. Annyira megtetszett neki a libaélet, hogy eldöntötte, következő éltében liba lesz, na de ebből az álmából Lehel azonnal felébresztette. Na de természetesen nem csak libákat, hanem kutyát meg macskát is lencsevégre kaptunk. Miután kimerítettük Abásfalvát, szédítő sebességgel száguldottunk Keményfalva felé, ahol nem sokára, két idős nénével, meg bácsival találkoztunk, akiket nem kellet sokat istálni ahhoz, hogy lencsevégre kerüljenk, sőt még jól elbészégettünk velük. A csúcs azonban Anikó néni volt, aki a falu végén lakik, és aki épp akkor bujt ki a kapu elé, amikor a szomszéd házakat fotózgattunk. Meglepő nyiltsággal fogadta a mi érdeklődésünket, nem kérette magát egyáltalán a fotózásra, sőt még az udvarba is behívott, megmutatta a kis műhelyt meg a házát is, és természetesen hosszasan elbeszélgettünk. Csak későn esett le, hogy ebből az értékes beszélgetésből valamit meg is lehet örökíteni, és Lehel gyorsan előkapta a telefonját és mentette a menthetőt. Miután Anikó nénitől elbúcsúztunk, megállapítottuk, hogy ha nem fotóztunk volna semmit, már az is megérte az egészet, hogy Anikó nénivel találkoztunk. Eldöntöttük, hogy követkőzőben filmező gépet is fogunk magunkal cipelni, mert megéri. Míg Keményfalva utcáin sétálgattunk Ildikó azt javasolta, hogy keressem meg én is a Homoródmenti gyökereimet (mert biztosan vannak), mert ebből a szempontból  csak én lógtam ki a sorból.

Keményfalván az utolsó állomás Ildikó nagymamája volt, ahol a nap fáradalmait kipihenttük, meg jól megmelegedtünk. Gábor és Ildikó nagymamája olyan jól elosztották a közös ismerőseiket, hogy nagy valószínőséggel nagyhamar megtalálják majd a közös rokonaikat, így nemcsak  a srácok, hanem már mindhárman rokonok lesznek. Ezért nekem nagyon kell iparkodnom, hogy megtaláljam a homoródmenti őseimet, mert ha nem végképp kakukktojás lezek ebben a kis csapatban.

Ez a kis kiruccanó nem csak arra volt jó, hogy megtapasztaljuk hogy vannak helyek, ahol mintha megállt volna az idő, hanem hogy kikapcsoljunk mi is a rohanó világból, feltöltsük magunkat, és sokmindenben megegyezzünk. Ez a megegyezés olyan jól sikerült a végére, hogy valószínű Ádám Gyula halálra csuklotta magát du. öt és hat között. Ha nem, akkor azt jelenti, hogy ez a népi hiedelem nem működik.  (Virágh Zsuzsa)